Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Életrajza Már olyan régnek tűnik, amikor Rupert is csak egy volt a sok jelentkező közül. Többezren jelentkeztek Harry Potter legjobb barátjának, Ron Weasleynek megszemélyesítésére. Rupert: "Hallottam valahol, hogy a Newsroundon (gyerekműsor) keresztül is lehet jelentkezni, ha küldök magamról egy képet és némi infót. Előszöris, eljátszottam, hogy milyen a dráma tanárom, aki sajnos nő, szóval beöltöztem, aztán előadtam egy magam szerezte rap dalt, ami arról szólt, miért szeretnék én Ron lenni, utána pedig előadtam saját forgatókönyv változatomat, és beküldtem." A videón olyan jól átérződött, hogy Rupert őszinte szertettel viseltet a Potter könyvek iránt, olyan jól látható volt, hogy mennyire szeretne részese lenni az eseményeknek, és nem utolsósorban olyan jól adta elő Ront, hogy a film készítői a meghallgatások elejétől fogva esélyesnek tartották a szerepre. Rupert Alexander Grint 1988. augusztus 24-én született Hertfordban, ő volt Nigel és Jo Grint első fia. Négy testvére van: egy öccse és három húga. James 1989-ben, Georgina 1993-ban, Samantha 1996-ban, Charlotte pedig 1999-ben született. Hertfordshire-ban nőtt fel, ami Londontól északra fekszik. Miután sikerrel vett rész a Harry Potter meghallgatásokon, a hertfordi Richard Hale Gimnáziumban folytatta tanulmányait (fiúiskola), ahol kivette részét a színjátszó szakkörben. Az iskola honlapján megtalálhatjuk az iskola céljai között, fontosnak tartják, hogy minden fiúból a legtöbbet hozzák ki. Olyan tanulókörnyezet kialakítását szorgalmazzák, ahol a fiúk minden téren sokat fejlődhetnek, és fontosnak tartják, hogy kialakítsák tanulóikban az ember egész életén át tartó tanulásra törekvő hozzáállást. Ahogy Rupertre egyre nagyobb és nagyobb szükség lett a Potter filmek forgatásán, kivették a rendes iskolából és a filmezés ideje alatt a forgatáson foglalkozott vele is egy különtanár. Ron hagyatéka Valóra vált álom volt Rupert számára, hogy eljátszhatja Ront. Amikor először járt a Bölcsek köve forgatási helyszínén, lenyűgözte őt a díszletek nagystílűsége. Így meséli, mit érzett akkor: "Amikor először léptem be a Roxfort Nagytermébe egyszerűen elképesztő volt: égő gyertyák lebegtek a levegőben, az étel ott volt az asztalon, az összes lámpás égett - hihetetlen volt, talán ez volt a legelképesztobb dolog, amit valaha láttam." Hatalmas lehetőség volt Rupert számára, hogy az egyik legjobban várt filmben mutatkozhatott be a vásznon. A Harry Potter rajongók hiteles, a könyvnek megfelelő filmadaptációt vártak. Amikor Rupertet egy interjúban erről kérdezték, így válaszolt: "Én is nagy Harry Potter rajongó vagyok és láttam az összes díszletet, a Harry Potterben éltem, és szerintem a film nem teszi tönkre a könyv élvezetét, nagyon eltalálták a dolgokat." Rupert nagyon jól kezelte az első film körüli reklámhadjáratot. Szerinte "az lesz a legfurcsább, hogy igazából az emberek tudni fogják a nevem, az nagyon fura lesz." Még csak 13 éves volt, amikor az első film kijött. Nagyon szürreális érzés lehetett Rupertnek, mégis, már alig várta, hogy elkezdjék forgatni a második filmet. A második felvonás Amikor a Titkok kamráját elkezdték forgatni 2001-2002-ben, már sokkal jobban tisztában volt a filmes technikákkal, eljárásokkal, és a második film készítése szerinte "sokkal jobb volt, sokkal kényelmesebben éreztük magunkat munka közben, nagyon jó volt Kenneth Branagh-val dolgozni, aki mellesleg nagyon vicces és magabiztos a kamerák előtt." Sajnos ebben a filmben Rupertnek, Ronnal együtt szembe kellett néznie egyik nagy fóbiájával, a pókokkal. Félsz a pókoktól - milyen volt velük forgatni? "Gyűlölöm őket - még a gumipókoktól is félek. Szerencsére volt, amelyik CGI-jal [számítógépes grafikával] készült. De sajnos az a nagy, autónagyságú igazából is ott volt. Tehát nem az volt a kedvenc jelenetem." Habár a második film határozottan sokkal fárasztóbb volt Rupertnek és Dannek, Rupert mégis viccesen fogta fel az autós jeleneteket. Azt mondja olyan volt, mintha vidámparkban lettek volna. Ekkorra, Rupert neve már ismertté vált. Magazinokban jelent meg, fő műsoridőben adták le a vele készített interjúkat. Hozzá kellett szoknia, hogy ikonná válik a Harry Potter rajongók szemében. A legnehezebb dolgok egyike lehetett volna az, hogy visszaszokjon az iskolába, és újra a régi barátaival legyen, de Rupert két lábbal járta a földön és szerinte a barátai teljesen normálisan bánnak vele. A tanárok más kérdés, mert "gyakran nyaliznak, de egyébként minden rendben van." Rupertnek sikerül megtartania a színész és a privát élet között egyensúlyt, ami néha, nála kétszer idősebb színészeknek sem sikerül. Ugyancsak 2002-ben fejezte be Rupert a Thunderpants forgatását. Kicsit meg akart szabadulni Rontól, ezért vállalta el Alan A. Allan szerepét, és sajnos valami mást is, ami együtt járt a szereppel: a dauer! Rupert azt mondta, hogy muszáj volt valami mást is elvállalnia, mert teljesen "kifáront" az első film végére (szójáték: peter out [kifárad] -> potter out) Amikor a Titkok kamrájának forgatását befejezték, természetes volt Rupert számára, hogy azon gondolkodott, hogy még hány Potter filmben fog szerepelni. Úgy magyarázta (amikor a jövőben készítendő HP filmekről kérdezték, hogy): "Még nem tudom, de sokban benne szeretnék lenni, mert nagyon jól érzem magam itt. Később is ezzel szeretnék foglalatoskodni, mert nagyon élvezem a színészetet, és nagyon jó dolog." Szerencsére Rupert megtartotta a szavát, és a harmadik és negyedik filmben is szerepel, és úgy néz ki, hogy az ötödik részt is elvállalta. Az azkabani fogolyban A harmadik filmet mindenki nagyon várta, hiszen a rajongók zömének ez a kedvenc könyve a sorozatból, egy csomó új karakter mutatkozik be ebben a részben, és a sorozat összképét illetően is fontos dolgok történnek. A rajongók magas reményeket fűztek a 3. filmhez, lélegzetvisszafojtva várták, hogy megnézhessék a látványos jeleneteket, azt a varázslatot, amelyet a film színészei és készítői alkottak. Rupert nagyon lelkesen dolgozott a kék háttér előtt, amire olyan jelenetek megalkotásához volt szüksége, mint a dementorok vagy a Csikócsőrös részek. Amikor egy interjúban megkérdezték tőle, így válaszolt: "Nagyon fura volt a speciális effektes jeleneteket forgatni, de egyben nagyon kielégítő is, amikor az ember viszontlátja mi lett belőle a filmvásznon." Mire megjelent az azkabani fogoly, Rupert a világ egyik legismertebb tinédzsere lett. Amikor éppen nem forgat, szabadidejét golfozással és playstation-özéssel tölti. Úgy tűnik most már nem ugyanúgy kezeli a hírnevet, mint az első film megjelenésekor, még ő is bevallotta, hogy nagyon nehéz hozzászokni, de azért nagyon klassz is. Úgy látszik a forgatás nagyobb súllyal nyom a latban, amikor a hírnév negatív oldalaival állítják szembe, és remélhetőleg a jövőben is olyan józan ember lesz, mint eddig. A jövő és azon túl Számunkra most már elképzelhetetlen lenne, ha valaki más játszaná Ront, mert Rupert teljesen magáévá tette a szerepet. A Tűz Serlege forgatásának befejezése után nem pihent, hanem szinte azonnal elkezdte forgatni a Driving Lessons című filmet, amiben olyan hírességek is feltűnnek, mint Laura Linney (Igazából szerelem) vagy a Potter filmekben az édesanyját alakító Julie Walters (Mrs. Weasley). Érdekességek: Egyelőre úgy néz ki, hogy a 2004-ben sikeresen leérettségizett Rupert nem szeretne egyetemre menni, hanem a film szakmában szeretne karriert csinálni. Gyermekkorában Carrot Topnak (Répafejűnek) csúfolták vörös haja miatt. Az azkabani fogoly filmezése előtt Alfonso Cuarón, a rendező megkérte mindhármukat, hogy írjanak egy fogalmazást a karakterükről, és vicces módon mindhárman úgy reagáltak, ahogy szerepük szerint elvárható lett volna: Emma, Hermionéhoz hasonlóan több, mint 10 oldalt körmölt, Dan írt egy oldalt és úgy gondolta jó munkát végett (amíg meg nem tudta mennyit írt Emma!) Rupert pedig teljesen elmismásolta a dolgot, nem írta meg a fogalmazást, amit szerencséjére Alfonso úgy fogott fel, mintha Ron bőrébe bújt volna (ijesztően jó a szereposztás)! Beceneve: Rupe (ejtsd: Rup) Két labradorja van: Ruby és Fudge. Korábbi hírek szerint egy Montgomery nevű kutyája is van. Emmával volt, amikor Chris Colombus (rendező) és David Heyman (producer) elárulta nekik, hogy mindketten megkapták a szerepet. Legfélelmetesebb szereplő a Potter könyvekben: "Nekem Hermione! Nem, csak viccelek, Voldemort!" Amit a legjobban utál: zöldségek Amitől a legjobban fél: pókok és a sötétség Legcikibb dolog a forgatáson: "Egyszer lerajzoltam Alan Rickmant [Piton], nagyon jól sikerült, de egyben irtó ronda is lett. Aztán valaki mondta, hogy ott áll a hátam mögött és végig nézte amint rajzoltam. Szerencsére nagyon jól reagálta le a dolgot." Amire a legjobban áhitozik: terepmotor Kedvenc elektromos kütyüje: Sony Viao Laptop Mobiltelefonja (most épp): Motorola v3 Kedvenc ruhadarab: farmer Kedvenc rajzfilmfigurája: SpongyaBob Kedvenc nass: ÉDESSÉGEK! Kedvenc kaja: hamburger Kedvenc éjszakai nass: fagyi Kedvenc szülinapi ajándéka: egykerekű bicikli amit a 14. születésnapjára kapott. Kedvenc sport: foci, rögbi, golf Kedvenc hobbik: golf, alvás Kedvenc könyvek: Darren Shan Vámpír könyvek sorozat és Egerek és emberek (John Steinbeck) Kedvenc írója: JK Rowling Kedvenc HP könyve: azkabani fogoly, Tűz Serlege Kedvenc HP jelenete: sakk-jelenet a Bölcsek kövében, meztelencsigás és a fúriafűznek ütközéses jelenet a Titkok kamrájában Kedvenc HP karaktere: Ron Kit szeretne még a HP-ből eljátszani: Malfoyt Kedvenc HP-s állata: Makesz ("akinek" a valódi neve Mosh Pit) Melyik varázslat a kedvence: repülő autó - nincs dugó!
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

harry

(harry , 2013.02.25 11:24)

Hol laknak a sztárok? (HP film)

ron

(ron, 2013.02.25 11:25)

honnan tudjam